Dr. Fónagy János, parlamenti államtitkár – Nemzeti Fejlesztési Minisztérium

Kucsák László sok éve a képviselőtársam és a barátom. Olyan ember, aki ismeri, mit jelentenek a saját erőből való boldogulás küzdelmei, aki jól ismeri a tanári pálya összetettségét, és aki a politikai élet útvesztőiben is mindig az egyenes utat követi. Nem riad vissza a felelősség vállalásától, a kihívásoktól, a munkától. Szorgalmas, megbízható, olyan ember, akinek kölcsön adnám az autómat. Tiszta lelkiismerettel ajánlom az Ön bizalmába is.

Rostás Péterné, nyugdíjas

Elérve az idős kort, mindig arra tanítom a gyermekeket, az ifjúságot, hogy tisztelje az idősebbeket, forduljon feléjük hálával, és megbecsüléssel. Közel egy évtizede van szerencsém ismerni Kucsák Lászlót, aki akkor még iskolaigazgatóként mutatkozott be nekem. Sok mindenen túl vagyunk már azóta, de embersége, tisztelettudó magatartása, humorérzéke töretlen. Becsülettel harcol azokért az ügyekért, melyekben hisz, és bármilyen kihívás elé is állította eddig az élet, mindig megmaradt egyenes embernek. Pályafutása során gyakran megtapasztalta, hogy milyen lényeges az egyéni áldozatvállalás, a lemondás, a másik ember tiszteletben tartása. Ajánlom a fiatalok és – ahogy ő szokta mondani – a hosszabb ideje fiatalok bizalmába, mert mindig kell egy őszinte hang, amely kihallatszik a tömegből.

Cselovszki Jenő, címzetes igazgató, Pro Urbe díjas

Kucsák László szűkebb pátriánk országgyűlési képviselője, egyben alpolgármestereként személyiségével, munkásságával egy olyan világot alkotott, amely a mai magyar valóságban és politikai közegben értékteremtő, követésre méltó tud lenni. Kompromisszumok nélkül képviselte az elmúlt négy évben a dél-pesti régiót, Pestszentlőrincet, Pestszentimrét, Kőbányát és tágabb értelemben a magyar pedagógus társadalmat. Kiváló szakember, pedagógus, intézményvezető, fáradhatatlan, elveit szilárdan őrző ember, jó barát.   Simon András gondolatai jutnak eszembe, amikor Kucsák Lászlót ajánlom választóink figyelmébe, bizalmába: 
" Életed:
szeretet-üzenet,
melyet Szent Lelkével ír
az Isten.
Bárcsak eljutna a címzettekhez!
Ne maradj
borítékba zárt levél!".

Kőszegi Kinga, egyetemi hallgató - Budapesti Corvinus Egyetem

Gyermekkorom óta ismerem Kucsák Lászlót, de nem csupán emiatt ajánlhatom őt a XVIII. kerületiek figyelmébe. Egyetemistaként tudom, hogy a modern világban a fejlődés – nemcsak a magunk, hanem környezetünk fejlődése – elengedhetetlen feltétele a sikernek. Ahhoz, hogy egyről a kettőre tudjuk lépni a világban szükség van az innovatív gondolkodásra, a generációk közötti kommunikációra, a körülöttünk élőkkel szembeni empátiára. Kucsák Lászlóban megvan mindaz, amely nemcsak egy kisebb közösséget, hanem egy egész kerületet sikerre tud vinni. Fogékony a különböző korosztályok problémáira, képes meghallani és meghallgatni ez embereket, de a lényeg mindennek a gyökerében van: elhivatott azért a közösségért, amelynek már most is országgyűlési képviselője.

Sárközi Gyula, Madách Musical Táncművészeti Iskola és Szakközépiskola vezetője

Sokan azt gondolják az életünk során számos véletlen találkozásunk van más emberekkel. Én azt gondolom, minden ember valamilyen céllal érkezik az életünkbe. Nem tudom azt mondani, hogy Kucsák Lászlóval több évtizedes barátság a miénk, hiszen alig egy éve ismerhettem meg. De amikor Róla e néhány sort írom, Wass Albert gondolatai jutnak eszembe: „A megbízható embert még ellensége is tiszteli – mondta volt nagyapám-, mert a megbízható ember a társadalom sziklaköve, amire országot lehet építeni. A többi ocsú, amit elfú a szél…”. Hisz az adott szó felbecsülhetetlen értékében, végtelen nyitottsággal áll az újdonságok előtt, és nem keres kifogásokat. Nem ijed meg a vitáktól, a legnehezebb helyzetekben is kész a végsőkig kitartani hitvallása mellett. Igazában, érveiben mindig van olyan, amit érdemesnek tartok megfontolni. Csak megköszönhetem, hogy ajánlhatom a választók figyelmébe!

Wittner Mária, országgyűlési képviselő

Kucsák Lászlót ebben a parlamenti ciklusban ismertem meg. Szeretem megfigyelni az embereket. A gesztusok, a tekintetek vagy akár a mosolyok sok mindent elárulnak egy emberről. Egy képviselőnél viszont ennél több kell. Amikor egy ember a politizálás mellett dönt, akkor egy ország felemelkedésének célja lebeg a szeme előtt. Az emberekért tenni akarás motiválja szándékát. Kucsák László tanárember. Magyar szakos tanár. Egy tanárnak feladata, hogy diákjainak átadja azt a tudást, ami egy életre szóló értéket jelent. Vagyis útravaló egy életre. Amikor tanáremberként a nagy politika katedrájára áll, egy ország – Magyarország – érdekeit kell, hogy szolgálja. Magyar órától a magyar érdekig. Úgy ismertem meg Őt, hogy mindezt tisztességgel és emberséggel képviseli.

Mészáros Anita, Economic Mentor Kft. vezetője

Sikeres pénzügyi tanácsadó cég vezetőjeként  munkám során nap, mint nap találkozom a kormány azon intézkedéseinek jótékony hatásaival, amelyekkel a hazai kis-, és középvállalkozásokat segíti. Kucsák László országgyűlési képviselőként évek óta bizonyítja, hogy munkájában a nemes célok érdekében akar és tud is sikeres lenni. Ismeri a kerület, a térség megoldásra váró problémáit. Az elmúlt években sokat tett a közösségért, a fiatalokért. Céltudatos és határozott, szívén viseli a kultúra, az oktatás ügyét, ugyanakkor azt is bizonyította, hogy közös ügynek tekinti az idősek, a rászorultak sorsának segítését. Ahhoz, hogy az Önök környezete - Budapest XVIII. kerülete tovább szépülhessen, fejlődhessen, egy ilyen ember segítségére, munkájára van szükségük.