ŐSZIKÉK-VÁNDORKUPA

  • 2017-10-11

SZÍNES KAVALKÁD HELYSZÍNE VOLT A SOMOGYI LÁSZLÓ SZOCIÁLIS SZOLGÁLAT OKTÓBER 5- ÉN.

Színes kavalkád helyszíne volt a Somogyi László Szociális Szolgálat október 5-én: a kerület nyugdíjasai az Őszikék-vándorkupáért vetélkedtek. A kupáért második alkalommal népesítették be több mint százan a szolgálat helyiségeit és az udvart. A tréfás programokon kívül vidám nótaműsor is volt a birkapörkölthöz.

Már kora reggel megtelt a Kondor Béla utcai épület, ahol a vendégeket Bálint Ramóna, az intézmény vezetője és Kucsák László országgyűlési képviselő köszöntötte. A rendezvényt Dömötör István nyitotta meg.

– Örömmel indítjuk útjára immár másodszor az Őszikék-vándorkupát, hogy tartalommal töltsük meg az épületet, s különféle programokkal színesítsük nyugdíjasaink életét, akik mindig szívesen látogatják a hétköznapokon a szociális szolgálatainkat. Ez az egyik legsikeresebb ellátási területünk – mondta az alpolgármester.

S valóban, egy ilyen egész napos programkavalkád sokak lelki fájdalmára nyújt gyógyírt, miközben a megfáradt végtagokat is megmozgatja. Volt itt papírkosárfonás, mozaikkép-kirakás, gobelinezés, kukoricamorzsolás (ebbe még Kucsák László is „beszállt”) és szellemi totó is, délben pedig az ebédhez szólt a nóta. Karcagról jött a két birka, amelyet az udvaron főzött meg Őrlős Tibor és fia, Gábor két üstben. Az énekesek is onnan jöttek: Kolostyák Gyula, Monzinger Ferenc és Drágán Lajos másfél órás műsorral szórakoztatta a kerület nyugdíjasait, utána pedig szakácsnak öltözve folytatták tovább a dalolást.

– Sokat gondolkodtunk azon, hogyan lehetne minél jobban összehozni az időseket, ezért találta ki a Somogyi szolgálat ezt a programsorozatot, amely ezúttal is sikeres volt – mondta Bálint Ramóna. – Ezzel az a célunk, hogy közösséget építsünk és a kerületen belüli szociális szférában dolgozók is szorosabbá tegyék a kapcsolatukat. Ezenkívül tájegységek és népcsoportok bemutatásával közelebb szeretnénk hozni a vidéket a fővárosi emberekhez, ezért állt most Karcag és környéke a középpontban.

A rendezvényen a Gyöngyvirág Szociális Szolgálat nyerte el a vándorkupát, Freyberger Lászlót, a NYÉVE elnökét pedig kunkapitánnyá avatták.